Hírek
Kitűnő minősítést és több pénzt szeretne idén a BBTE [ 2010-02-02 ] A beiskolázási helyek száma a magyar szakokon sem csökken
A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) stratégiát dolgozott ki a kitűnő minősítés megszerzése érdekében – tudtuk meg Andrei Margától, az egyetem rektorától. Marga tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: szerinte ahhoz, hogy a világ száz legjobb felsőfokú intézménye közé jusson, az egyetemnek 1,5 milliárd eurós költségvetésre lenne szüksége. Azt is megtudtuk: a 2010-es beiskolázási helyek száma még nem ismert, de az biztos, hogy sehol, így a magyar szakokon sem csökkentik a létszámot. Magyari Tivadar rektorhelyettes ugyanakkor elmondta: a magyar szakokon a megerősítés a fő cél. Az intézményvezető szerint a gazdasági válság az egyetemet is érinti: az államtól késéssel érkezik a pénz, amely kevesebb is, mint eddig. Marga elmondta: annak ellenére, hogy állami egyetem, a BBTE a működési költségének jelentős részét saját maga termeli ki. Az idén nyolc karon indítanak új szakokat, köztük magyarokat is.
A beiskolázási helyek száma a magyar szakokon sem csökken
A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) stratégiát dolgozott ki a kitűnő minősítés megszerzése érdekében – tudtuk meg Andrei Margától, az egyetem rektorától. Marga tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: szerinte ahhoz, hogy a világ száz legjobb felsőfokú intézménye közé jusson, az egyetemnek 1,5 milliárd eurós költségvetésre lenne szüksége. Azt is megtudtuk: a 2010-es beiskolázási helyek száma még nem ismert, de az biztos, hogy sehol, így a magyar szakokon sem csökkentik a létszámot. Magyari Tivadar rektorhelyettes ugyanakkor elmondta: a magyar szakokon a megerősítés a fő cél. Az intézményvezető szerint a gazdasági válság az egyetemet is érinti: az államtól késéssel érkezik a pénz, amely kevesebb is, mint eddig. Marga elmondta: annak ellenére, hogy állami egyetem, a BBTE a működési költségének jelentős részét saját maga termeli ki. Az idén nyolc karon indítanak új szakokat, köztük magyarokat is.
Stratégia a kitűnőségért
A kitűnő minősítés elérése és elismerése érdekében a minőségi fejlesztésre kell összpontosítani – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Andrei Marga rektor. Ez nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) helytálljon a felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyében, növekedjen az általa kiadott oklevelek munkaerő-piaci értéke, és javuljanak a kutatási teljesítmények – fejtette ki a rektor, aki azt is elmondta, hogy Romániában jelenleg mintegy 90 akkreditált egyetem létezik, és a romániai kutatók rangsorolása szerint a bukaresti Al. I. Cuza egyetem után a BBTE a második helyet foglalja el a rangsorban.
Marga elmondta: a minőségi fejlődés érdekében fontosnak tartja a hazai és nemzetközi kutatásokat és az innovációs tevékenységek folytatását. Mind ezek akkor vezetnek eredményhez, ha azoknak eredményei visszatükröződnek az oktatásban. A fejlesztésekhez persze pénz is kell: a rektor szerint ahhoz, hogy a BBTE a világ 100 legjobb felsőfokú oktatási intézménye közé kerüljön, legalább 1,5 milliárd eurós költségvetésre lenne szükség. Ez szinte lehetetlen, hiszen 2008-ra például 110 millió euró volt a költségvetés – mondta, vagyis egy diákra 3000 dollárnyi összeget költenek egy évben, míg a ranglistavezető egyetemeken ennek tízszeresét.
Költségvetési gondok
A gazdasági válság az egyetemet is érinti: nemhogy fejlesztésre, de gyakran a mindennapi működésre sem elegendő a pénz. Az államtól késve érkezik a támogatás, egyes esetekben vissza is tartják vagy „levágják” a beígért összeget – mondta el a rektor, hozzátéve, hogy mivel az egyetem állami intézmény, nem csoportosíthatják át az összegeket egyik területről a másikra. Főleg az államon keresztül átutalásra kerülő, európai alapokból származó pénzek késnek, ezek az ösztöndíjak kiutalását befolyásolják. Idén ugyanakkor kevesebb az állami költségvetés a kutatásokra, ezt elsősorban a magiszteri és doktori hallgatók fogják megérezni. Marga azt is elmondta: annak ellenére, hogy a BBTE állami egyetem, a működési költség jelentős részét saját maga termeli ki.
A működést 40%-ban saját bevételeikből finanszírozzák – ezek a bevételek nagyrészt a diákok tandíjából és az egyetemhez tartozó intézmények bevételeiből származnak. Állami intézmény lévén azonban ezzel a bevétellel sem gazdálkodhatnak szabadon: minden befolyt összeg az állam pénzének számít, ezért annak elköltése is szigorú feltételekhez kötött.
Idén a költségvetési gondok miatt az első néhány hónapban nem tud új személyzetet, tanárokat alkalmazni az egyetem – erre Marga szerint nem volt precedens a ‘80-as évek közepe óta. Mind emellett létszámhiánnyal küszködnek mind tanári, mind adminisztratív alkalmazottak terén.
Magyar tagozat: nem lesz létszámcsökkentés
A pénzügyi helyzet ellenére nem lesz létszámcsökkentés: a 2010-es beiskolázási helyek száma ugyan még nem ismert, az viszont biztos, hogy azok száma nem lesz kevesebb, mint 2009-ben. Magyari Tivadar rektorhelyettes a Szabadságnak elmondta: a minisztériumtól kapott értesítés szerint a magyar vonalon sem csökken az államilag támogatott helyek száma. Hozzátette: az utóbbi időben magyar vonalon gyakorlatilag változatlan a helyek száma, csupán egy-egy szakon növekedett szimbolikusan.
A helyek száma ma már nem jelent problémát: a ‘90-es években, amikor összesen 300 magyar hely volt, még küzdeni kellett a magyar felsőoktatás bővítéséért. Most azonban több mint 70 szakon van magyar oktatás, az egyetem magyar tagozata így a jelenlegi európai viszonylatban szokásos tudományegyetemi szakok többségében kínál magyar tannyelvű képzést. Összességében mintegy 1300 magyar hely várja a diákokat, akik az utóbbi időben alig töltötték be a helyeket.
A rektorhelyettestől megtudtuk: a megerősítés a fő cél a magyar szakokon. Azokat a szakokat, amelyeket – a magyar szak emberállományhoz mérten – lehetett, már beindították, magyar vonalon így csak olyan új szakok lesznek idén, amit tavaly engedélyeztetés vagy más technikai részletek miatt nem sikerült elindítani. Így 2010-től magyarul lehet tanulni muzeológiát, a szociológia karon belül pedig városszociológiát, marketinget és humán erőforrást.
Magyari Tivadar jelentős eredménynek tartja, hogy Gyergyóban magyar nyelven elindul a földméréstan képzés. „A magyar nyelvű mérnökoktatás Romániában nagyon le van maradva, ez főleg a szakemberhiánynak tulajdonítható. Ezért jelentős előrelépésnek számít, amikor néhány speciális mérnöki kart sikerül magyar nyelven beindítani” – összegezte Magyari. (Szabadság, 2010-01-08, Jakab Judit)
|
| |
 | Látogatóink száma 2008.12.17-óta
|
|
|
|
|